Kevesen értik, annál többen élvezik a Harry Potter-hullámot követő legújabb őrület, a vámpírok és egyéb mutáns teremtmények térhódítását, hovatovább ott tartunk, hogy napjaink tizenévesei közül többen szeretnének vámpírok lenni, mint világhírű agykutatók. Évszázados kísértése a halandóknak a vámpírlét halhatatlansággal, erővel és szépséggel kecsegtető világa, mely a végtelen hatalom ígéretét is rejti, napjainkban mindehhez új szólamként a vérszívók magányossága, a pusztító vériváshoz köthető szükségszerűen bekövetkező morális dilemmák társulnak. A Drakula-reneszánsz elemeiről, a felújított – ugyanakkor civilizált – vámpírkultuszról a KönyvHét egyik korábbi számában már írtunk, most mégis azért térünk vissza a népszerű témához, mert a könyvek mellet a vámpírok a mozivásznon is támadnak! Lugosi Béla mai követőit producerek és rendezők marionett bábúkként rángatják végig a vámpírkönyvek filmes változatain, a színészi képességek helyett a vizuális hatások kápráztatják el a nézőket, akik roppant csalódottak lennének, ha a rettegés mellé nem kapnának félelemoldó nevetést és persze némi szerelmet.
Alkonyaton túl, Újhold előtt biztosan vevők lesznek a tinik egy kis Darren Shanra! – gondolhatták a filmforgalmazók, amikor a két Stephenie Meyer könyv filmes változata közötti vámpírmentes időszakba bedobták a Rémségeg cirkuszát. Darren Shan korunk egyik legsikeresebb ifjúsági írója, horrorisztikus történetei hazánkban is népszerűek a „vérszomjas” fiatalok körében, nem volt kétséges, hogy a Vámpír-könyvek filmes feldolgozása hamarosan elkészül. A Rémségek cirkusza a 12 kötetes könyvsorozatot nem ismerők számára sablonos tucatfilm, a könyvsorozat lelkes olvasói számára pedig valószínűleg csalódást okoz a felszínes és zavaróan kreatív feldolgozás.
Könyvek filmadaptációinak készítőitől két dolgot szoktak számon kérni: miért követik hűen vagy miért nem követik hűen az eredeti történetet. Természetesen lehetetlen minden cselekményszálat a könyvben megírt részletességgel bemutatni, ám arra igenis lehet törekedni, hogy a könyvben tapasztalt hangulat, a szereplők alapvető jellemvonásai, a helyszínek és a megértéshez szükséges főbb történetelemek meglegyenek. A Rémségek cirkuszának alkotói kreatív történetkezeléssel és sablonos környezetábrázolással nézhető, ám nem élvezhető filmet dobtak össze.
Könyvek filmadaptációinak készítőitől két dolgot szoktak számon kérni: miért követik hűen vagy miért nem követik hűen az eredeti történetet. Természetesen lehetetlen minden cselekményszálat a könyvben megírt részletességgel bemutatni, ám arra igenis lehet törekedni, hogy a könyvben tapasztalt hangulat, a szereplők alapvető jellemvonásai, a helyszínek és a megértéshez szükséges főbb történetelemek meglegyenek. A Rémségek cirkuszának alkotói kreatív történetkezeléssel és sablonos környezetábrázolással nézhető, ám nem élvezhető filmet dobtak össze.
A film fő mondanivalója a vámpírok (vért isznak, de nem ölnek) és a vérszipolyok (áldozatukból az utolsó cseppig kiszívják a vért) halálos küzdelmének epizódjai közé ékelt semmitmondó, éjszakai dialógusokban fogalmazódik meg: nem az számít, hogy mi vagy, hanem az, hogy ki vagy. Azaz lehetsz vámpír, kígyóember, toronymagas óriás, vérszomjas törpe, gumiember, kétgyomrú falóbajnok vagy akár vasfogú némber, ez mind nem számít, ha a lelked tiszta, és nem akarsz ártani a normális embereknek. A kívül ronda, belül szép örök igazságát Süsü és a Hétfejű Tündér óta minden magyar gyermek ismeri, a kamaszkor legnagyobb kérdéseire (ki vagyok?, mi vagyok?) a helyes választ azonban nem lehet elégszer elmondani – a tartalom változatlan, csak a csomagolás változik; jelen esetben a tündéres csomagolópapírt szörnyesre cserélték. A rémségek igazán jópofák, néha ijesztőek is (a Gollam-Dobby vonalat most a köpenyes szörnyecskék képviselik), de jobbára szánni valók és nevetségesek. Érdekes, hogy míg a könyv szerzője a vámpírlét sablonjait oldva egy radikálisan új vámpírjellemet fogalmaz meg, a film alkotói mennyire nem tudtak elszakadni a vámpírvilág kliséitől, és nemcsak ebben az esetben ragaszkodnak a könnyebben befogadható sztereotípiákhoz.
A könyv hőse (Darren Shan) átlagos családban él, szülei szeretik, húga meglepően normális. Darren szeret iskolába járni, nem különösebben jó tanuló, de nem is a legrosszabb, jól focizik, barátai vannak és kamaszos különcségei: például imádja a pókokat (ez a rajongás teszi tolvajjá, ellopja a Rémségek cirkuszából a vámpír Mr Crepsley rémségesen vonzó pókját). Barátjának, Steve-nek ugyan már korántsem ilyen békés az otthoni környezete, mégsem lázad az iskola, a tanárok ellen. Mint a barátok oly sokszor, ők is ellentétes személyiségűek és ők sem tudnak meglenni egymás nélkül. A Rémségek cirkusza azonban mindkettejük életét megváltoztatja. Ezt a papíron több könyvben megjelenő roppant lassan működő, bonyolult és végiggondolt lelki sakkjátszmát a végletekig leegyszerűsítve látjuk a filmen: Darren stréber, Steve buta és gonosz. A filmbeli Darren számára sem az iskola sem a család nem képes biztonságot nyújtani, és amikor Mr. Crepsley félvámpírrá változtatja, szinte semmit nem veszít csak a rossz emlékeket: az igazságtalan tanárokat és a korlátolt szülőket. Így érthető, miért is tud hősünk olyan könnyen, viszonylag kevés traumával beilleszkedni a mutánsok világába. A barátja árulása miatt (hiszen ő szeretett volna vámpír lenni, ehelyett Darrennek adatott meg a lehetőség) kesergő Steve eközben gonosz vérszipollyá változik, és első áldozata egyik tanára lesz – éppen az, akit a könyvbeli Steve oly igen kedvelt.
A könyvben lerombolt sztereotípiákat a film készítői szisztematikusan újra építik, amitől a film súlytalan, amerikai tini horrorrá válik, meg sem közelítve az ír szerző morálisan sokkal összetettebb világát, amelynek vívódó hőse ugyan csak halovány árnyképe a lelkét a sötétség urának eladó hős toposzának, mégis sokkal életképesebb mintául szolgálhat a kamaszoknak, mint a koporsóban nintendózó félvámpír.
Megjelent a KönyvHét decemberi számában.
